- ..., és el ne hidd, hogy tényleg szerettelek! Fogalmam sincs, hogy tetszettél nekem valaha, amikor ilyen hisztis liba vagy! Kiakadsz egy kis dolgon, és máris itt tartunk! Veszekszünk!  - vágta oda Nick durván, széttárt karokkal, miközben egymással ordibáltunk már vagy tíz perce. A szavai ostorként csattantak a szívemben, amitől összerándult a gyomrom. A torkomat fojtogatta a visszatartott sírás,  a szemeim fájni kezdtek - olyan volt, mintha egy tűvel szúrkálnák őket-, s tudtam, hogy bármelyik pillanatban zokogva esek össze a hideg csempén, ami a talpam alatt húzódott egészen a konyháig. 
- A hátán nem hordott még ilyen nagy taplót a Föld, mint amilyen te vagy! - szegtem fel az állam, tartva magamban az önuralmat, hogy csak úgy minden szó nélkül elrohanjak előle, és mélyeket lélegezve küzdöttem a késztetés ellen, hogy kitépjem a hajszálaimat idegességemben. - Hogy mondhatsz ilyet, Nick? Hogy mondhatod, hogy nem szerettél sosem, amikor már két éve együtt vagyunk?! Eddig sosem voltak gondjaink egymással, vagy a kapcsolatunkkal, de, ha mégis, akkor megoldottuk őket- remegett meg a hangom, amit ő is észrevett, ugyanis megenyhültek homlokán a ráncok. - ...olyan mély, és romantikus volt az egész, és, hogy eljutottunk idáig az már maga egy csoda, de, hogy mit tettem ellened, amiért ezt érdemlem - ráztam meg a fejem csalódottan, aztán rögtön elkomorult az arcom. - De neked persze pont ma, pont ezen a francos napon kellett tönkre tenned mindent, és megcsókolnod az egész iskola szeme láttára Mindyt, igaz? Pont ma kellett az ágyamban, érted, Nick? Az ÁGYAMBAN fetrengve találnom titeket, amint faljátok egymást, igaz?! A SZÜLINAPOMON! - őrjöngtem, és csapkodtam a karommal. Biztos vicces látvány lehetett, ahogy karjaim úgy mozognak, mint egy polip csápjai, de még mosolyogni sem támadt kedvem ettől a gondolatmenettől. Még Nick sem mert mosolyogni. 
- Nem tudok mit mondani, Rini...
- Sheron - sziszegtem a fogaim között, mert egyáltalán nem tetszett, hogy most a becenevemen szólít, mikor pár perce még úgy beszélt rólam, mintha egy vacak kis rongy lennék a konyhában. Jelentőségteljes pillantást vetett rám, majd sóhajtott. 
- Annyira sajnálom, de tényleg! Nem akartam ezt csinálni, vagyis de igen...csak...
- Ezek után még van bőr a képeden előttem ilyet kiejteni a szádon?! Ó, ne fokozd, Nick, ne fokozd! - hunytam le a szemem ingerülten. 
- Rini - mondta, de észbe kapva egyből kijavította magát - Sheron. Ne haragudj. Nem akartam neked fájdalmat okozni. Te nem csináltál semmit sem. Ugyanolyan kedves, és figyelmes vagy velem, mint mikor megismertelek, csak egyszerűen nem érzem már azt, amit két éve abban a bárban. Már nem szeretlek - érzetem, hogy kapkodom a levegőt a vallomására, és akaratlanul is egy könnycsepp folyik végig arcomon. Meglágyult ábrázattal lépett közelebb, hogy letörölje a könnyeimet, de elhátráltam.  
- Hozzám ne érj! - húztam el a karomat undorodva, valami láthatatlan erőtől felbátorodva. Nem teheti tönkre azt az egyetlen olyan dolgot, amit meghagyott nekem. Nem adom az önbecsülésemet. Ebből nem eszik!
- És erre általában az a megfelelő cselekedet, hogy fogod Mindyt, és a hálószobámba, egy rendkívül intim zónába beviszed, hogy megfektesd. Igazad van, nem is tudom mit parádézok! - mondtam cinikusan. - Tudod, rettenetesen pofátlan vagy. Pofátlanabb mindenkinél. Észben tartottad te egyáltalán, hogy ma van a születésnapom? Vettél egyáltalán ajándékot? Vagy ezt is szépen elfelejtetted, mint ahogy körülbelül... - játszottam meg, hogy gondolkozok. - ...mindent? Mit képzelsz te magadról, Nick, ki vagy? Obama? Ez az én házam. Felfogtad? Az ÉN házam! - kiabáltam, és láttam, hogy éppen mondani készül valamit, mert hirtelen nagy felháborodás ült ki az arcára. - Egy szót se merészelj mondani, egy szót se! Nincs jogod felháborodni ebben az istenverte szituációban. Nem te vagy az átvert fél! Nem te vagy az, akit sarokba szorítottak! Nem te vagy az, akit megcsaltak, aztán csak utána közlik vele, hogy "Hoppá, bocsi, már nem szeretlek" - túrtam bele vállig érő, aranyszínű hajamba mérgemben. Hirtelen erős késztetést éreztem arra, hogy bemossak neki egyet, csak, hogy lenyugtassam a cikázó gondolataimat, és megszüntessem a rám törő feszültségemet, de önuralmamnak hála visszafogtam magam, és csak az ajkamba haraptam.
- De én... - kezdett volna tiltakozni összeráncolt szemöldökkel, mire hitetlenül elnevettem magam. 
- "De én..." - ismételtem meg gúnyos hangsúllyal. - Tudod, Édesem. Ezzel már elkéstél vagy tíz perce. Bármit akarnál mondani, az nem segítene a helyzeteden. Nem vagyok kíváncsi rá, hogy mit akarsz felhozni a mentségedre. Nem kell magyarázkodnod, már nem én vagyok a barátnőd! Az a ribanc fenn az emeleten, aki fél pucéran heverészik az ágyamon, na az a te barátnőd. Gratulálok nektek! - fröcsögtem szánakozva. - Szedd össze a szukádat, és tűnj el a házamból! 
- Sheron, ne csináld! Beszéljük meg újra, nyugodtan! - könyörgött Nick. 
- Jaj, ne haragudj - állítottam meg kezemmel, mintha csak félre hallottam volna. - Eddig nem beszélgettünk? Hiszen esküdni mernék rá, hogy az első öt percben engem szidtál, mikor rohadtul semmit nem csináltam, de lehet csak beképzeltem magamnak. Te mondtad, Nick, hogy már nem érzel irántam semmit. És szerintem ezt remekül bebizonyítottad - céloztam Mindy-re. - Szóval most megfogod a cuccaidat, beleértve azt a hárpiát, és eltakarodsz innen, hogy ne is lássalak! - ingattam a fejem, majd néztem, ahogy kifújja a levegőt az orrán, mint, aki beletörődött a dologba, és felkullog az emeletre. Hallottam, ahogy elkezd hadarni a csajszinak, hogy öltözzön, de utána már nem tudtam figyelni. A szívem majd megszakadt, hogy az egyik általam legszeretettebb személy éppen most készül kilépni az életemből - vagy már ki is lépett. A fejem fájt a migréntől, ami nemrég tört rám a nagy veszekedés közepette. A lábaim reszkettek, a gyomrom pedig szaltókat vetett. Sírni akartam, amiért ez történik, de egyszerűen nem tudtam. Ez rosszat jelent? Hogy nem siratom Nicket? Mondjuk ezek után, talán hülyeség is volna. Mert a szívemben még mindig szerettem őt, annak ellenére, amilyen látványt nyújtott Mindyvel az ágyamon, és amit tett. Szaggatottan vettem egy mély levegőt, ahogy meghallottam, hogy lábak dobolnak a lépcsőn. Megvetően figyeltem, ahogy Mindy fülét-farkát behúzva inkább kislisszol a bejárati ajtón, és a kapunál megáll, hogy bevárja Nicket. Az a rühes...

Nick megállt előttem, és szomorúan rám pillantott. 
- Nagyon sajnálom, Sheron. 
- Huh! El tudom képzelni - horkantam fel. - Mindig is jól hazudtál - motyogtam. Kiment az ajtón, és odalépve a lányhoz azt mondta neki, hogy "Menjünk". Viszont, ahogy őket néztem felötlött bennem valami, így utána szóltam. Érdeklődve fordult hátra hozzám, és megkérdezte, hogy mi szeretnék. Ó, nagyon sok mindent szeretnék. De ő már azon a listán nincs rajta. Odasétáltam, kezemet ökölbe szorítva felemeltem, és minden erőmet összegyűjtve behúztam neki egyet. Hirtelen megszűnt minden feszültségem. Jobban éreztem magam. Egyensúlyát elveszítve esett a fenekére, és az arcát fogva - ami vörösleni kezdett -, hitetlenkedve az én sárgás szemeimbe pillantott. Visszaballagtam a házba, aztán a vállam fölött még egyszer végigmértem őt, és a visítva hozzáugró Mindy-t, aki azt se tudta mit csináljon. 
- Minden jót, Nick! - csaptam rá az ajtót.

Álltam ott a dió-barna nappaliban, a szőnyeget bámulva, összetört szívvel. Eszemben sem volt, hogy felmerészkedjek a szobámba, és esetleg rendet rakjak ott. Félő lenne, hogy mindent ripityára török mérgemben, szóval meg sem próbálkoztam vele.
Gondolkodási időt sem hagyva elmémnek nem bírtam tovább ott maradni a házba burkolózó csendben, így a hátsó ajtó felé vettem az irányt, át a kerten, be a szomszédnak a hátsó ajtaján, ahol váratlanul beleütköztem egy kemény mellkasba. Szorosan magához húzott, a fejemen pihentetve az állát, s simogatta a hajamat nyugtatásképpen. Belemarkoltam a pólójába, és mélyen belélegezve azt a jellegzetes szegfűszeg, férfi dezodor, és enyhe liliom illatot, amit ő árasztott elsírtam magam. Akár a Niagara úgy folytak egymás után a könnyeim, és velük együtt a szempillaspirálom is. 
- Minden rendben lesz, Sher! - dünnyögte mély, férfias hangján a fülembe.
- Nem, semmi sem lesz minden rendben, Adrian! - vágtam rá hüppögve, miközben megborzongtam a közelségétől. Ő volt életemben a harmadik férfi, akit mindennél jobban szerettem. Adrian Benett, az én szerencsétlen életemnek egyik legfényesebben pontja. Adrian Benett, az én barátom, és védelmezőm. Az a fiú, aki a gimi kezdete óta szerelmes volt belém, de én észre sem vettem...